A Vilnai Gáon szerint minden híres ember neve meg van említve a Tórában,
így a Rámbám-é is. Bo hetiszakaszában található (11:9) a következő
mondatrész: "hogy sokasodjanak csodáim Egyiptom országában", ami héberül
így hangzik: "l'ma'an Revot Moftáj B'erec Micráim".
Ha a kiemelt betűket összeolvassuk, akkor meg kell állapítanunk, hogy
tényleg itt rejtőzködik a Rámbám. Ez azért is remek, mert élete egyik
főművét, a Misne Tórá-t Egyiptomban írta, vagyis nem csak a neve
található meg a Tórában, hanem az Örökkévaló által mondott egyiptomi
csodák létrehozásában is szerepet vállalt, legyen áldott az emléke!
"Szövetségemet is velük kötöttem, hogy nekik adom Kánaán országát,
tartózkodásuk országát, melyben tartózkodtak"(6:4). "Velük", vagyis az
ősatyákkal. Ebből vonja a le a Talmud (Szanhedrin 90b) a következtetést:
Rabbi Szimaj mondja: honnan lehet a Tórából a holtak feltámadására
következtetni? A fenti versből (is), mert nem azt mondja Isten, hogy az
ősatyák gyermekeinek adja az Országot, hanem nekik maguknak. "Vagyis a
jövőben feltámadnak a pátriárkák és birtokba veszik a földet".
"Én megkeményítem Fáraó szívét és megsokasítom jeleimet és csodáimat
Egyiptom országában" (6:3). A fenti versben Isten kijelentését
olvashatjuk, amiből kiderül, hogy Ő keményíti meg Fáraó szívét, ezáltal
megakadályozza, hogy megtérjen, melynek következményeként a későbbiekben
számtalan csapással bünteti majd Egyiptomot.
Felmerül a kérdés: vajon hogyan büntetheti meg Isten Fáraót, amikor nem
engedi el a zsidókat, mikor Ő maga akadályozza meg, hogy helyesen
cselekedjen? Hogy lehetséges, hogy az Örökkévaló - aki az embert a
szabad akarat képességével teremtette, és "megtérést és nem halált vár"
emberi teremtményeitől - Fáraót megfosztja a jó döntés lehetőségétől?
A Fáraó szabad akaratát firtató - kérdésünkre Rés Lákis (Smot rábbá
13:3) válaszol: "amikor Isten figyelmezteti az embert egyszer, kétszer,
majd harmadik alkalommal is, de még mindig nem tér meg, akkor a Teremtő
bezárja a szívét megtérése előtt…így volt a róse Fáraóval is. Akit öt
alkalommal intett Isten, de nem vett róla tudomást, és ekkor mondta a
Kádos Báruh hu: megkeményítetted nyakadat és szívedet, nos, most én is
hozzáteszek tisztátalanságodhoz", és már nem lesz módod megtérni.
Az óvatosságra intő Rés Lákis nézetét a későbbi zsidó legenda némileg
árnyalja, mert eszerint végül Faraó a Sás-tengeren való balul sikerült
egyiptomi átkelés utolsó pillanatában Gábriel angyal segítségével
megmenekült, Ninive királya lett, és Jónás próféta idején megtért.
A jégeső csapásánál már elég erősen megrendült a Fáraó: "Fohászkodjatok
az Örökkévalóhoz, hogy legyen elég, hogy ne legyen több mennydörgése
Istennek és jégeső, akkor elbocsátalak titeket és nem kell tovább
maradnotok". (9:28). Mózes udvarias és megértő: "És mondta neki Mózes:
amint kimegyek a városból, kiterjesztem kezeimet az Örökkévaló felé, a
mennydörgés meg fog szűnni és a jégeső nem lesz többé" (uo. 29.).
De miért kellett Mose rábénunak kimenni a városból? A midrás (Smot rábbá
12:5) szerint nem egyszerűen a városról volt szó, hanem egész
Egyiptomról, mert Mózes nem akart olyan helyen imádkozni, amely tele van
bálványokkal, tehát a lehető legkevésbé megfelelő helye az imának. A
Sadal (Smuel David Luzzato) szerint nem erről van szó. Azt írja: "talán
nem volt jégeső a városban, csak a mezőn, ezért is tudtak eljutni Fáraó
küldöttjei Mózeshez. Mózes pedig azért ment ki a városból, "mert az volt
a szokásuk, hogy figyeljék/saját szemükkel lássák azt, amiért imát
mondanak".
Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!
Darvas
István
rabbi
|