Rákos Péter
(1925-2002)
a magyar irodalom tanára, tudósa és fáradhatatlan népszerűsítője

   


Rákos Péter, a magyar irodalom tanára, tudósa és fáradhatatlan népszerűsítője születésének 80-ik és halálának harmadik évfordulóján a budapesti Cseh Centrum, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete emléküléssel adózott a prágai Károly Egyetem nagyhírű magyar professzora munkásságának.

Megjelentek a tudományos tanácskozáson tanítványai, a tudósok, irodalmárok akiket nevelt, ott volt felesége, Éva asszony és műveinek olvasói, kedves egyéniségének tisztelői.

Tudományos, pedagógiai és kapcsolatépítő tevékenységét méltató előadások mellett bemutatásra került a dunaszerdahelyi Nap Kiadó gondozásában most megjelent G. Kovács László és Filep Tamás által összeállított monográfia.

Az előadók - Berkes Tamás, Bojtár Endre, Fried István, Fukáry Valéria, Gál Jenő, Jankovics József és Szörényi László szavaiból kibontakozott egy XX. századi magyar értelmiségi élete és munkája.

A kassai születésű, magyar-érzésű zsidó polgárcsalád fia, Rákos Péter, a magyar irodalomnak akarja életét szentelni, de a numerus clausus miatt a reálgimnázium legjobb diákja sem juthat felsőoktatási intézménybe, pedig édesanyja még a kassai kanonokot is megkeresi ügyében, aki nem tud segíteni de jó barátok lesznek a tehetséges ifjúval.

Ez nem menti meg a szép családot -akiknek fényképeit (az apa magyar tiszti egyenruhában!) megtaláljuk a könyvben - Auschwitztól, ahonnan egyedül és betegen tér vissza, szülei és nővére a haláltáborban lelik méltatlan halálukat.

Élményeiről sohasem beszél, fiának sem, csak Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című regényéről írott cseh nyelvű recenziójában utal halványan rájuk.

Lakásukat nem kapja vissza - a csehszlovák katonaság foglalja le - a háború utáni magyarellenes intézkedések a lágerek túlélőit sem kímélik, noha életben maradt barátai zömmel kivándorolnak ő Prágába megy és a Károly Egyetem bölcsészkarának lesz diákja, majd a Magyar Szeminárium oktatója.

Nemcsak a magyar irodalom és történelem, hanem a hungarológia néven ismert ( talán magyarságtudománynak fordíthatnánk) tudományág fáradhatatlan művelője és népszerűsítője, igazi tudós-tanár, mindkettőnek kiváló. Ifjúkorában verseket ír, de ezek fellelhetetlenek.
Mint oktató jegyzeteket, tankönyveket ír a magyar irodalomról, majd monográfiákat a magyar irodalom nagy alakjairól. Foglalkozik a régiek közül Kemény Zsigmond, Madách Imre, az újabb Móricz Zsigmond, Szabó Dezső, József Attila és mások munkásságával, de a kortársakat sem hanyagolja el. Természetesen kiemeli a magyar irodalom régi cseh kapcsolatait, olyan érdekességeket kutat fel mint az Ember tragédiája előadásainak 1892-es prágai betiltását.

Sok szakmai jelzőt társítottak nevéhez, de ő elsősorban nem irodalomtörténésznek, hanem saját meghatározása szerint a hungarológia oktatásában és gyakorlatában érdekelt tanárnak tartotta magát.
Eredetileg történelem- filozófia szakos lévén, nagy szerep jutott szemléletében a történelemnek és állításait igyekezett filozófiailag megindokolni. Alapítója és tagja volt a hungarológiai társaságnak, munkatársa a Hungarológiai Értesítőnek, kiemelten érdeklődött a közép-európai vonatkozások iránt. Érthető okokból fellépett az ún. "nemzeti alkat" vagy "nemzeti jelleg" firtatása ellen, inkább a nemzeti önszemlélet és a nemzeti állapot vizsgálatát szorgalmazta.

Tanítványai előadásaiból egy nagy pedagógus szeretetreméltó egyénisége bontakozott ki a konferencia résztvevői előtt.
Tanári alapállására jellemzőek szavai: " A tanári gond nem fennkölt szólam, életed könyvének nem csupán egy fejezete, hanem értelme."
Mindig tiszteletben tartotta beszélgető partnerei, így tanítványai érzékenységét, számot vetve azzal, hogy magyar szemináriumait különböző gondolkodású, képzettségű diákok hallgatják. Vitákban általában a megbántott pártját fogta, keresve a tisztességes kompromisszumot.
Személyesen és levélben élete végéig tartotta a kapcsolatot volt diákjaival. Nagyon jellemző egyik -halála előtt két évvel küldött e-mailje aláírása: " Rákos tanár úr küldi kedves fiókáinak hód- és bókoló karácsonyi ajándékul."

Nem vállalt részt a diktatúra működtetésében, tudták is róla, nem véletlenül 1968-ban a "prágai tavasz" jutatta a Károly Egyetem Bölcsészkarának dékánhelyettesi posztjára, amelyről utóbb lemondott.
A magyar irodalom prágai nagykövetének nevezték, mert magyar munkáin kívül cseh nyelven is terjesztette a magyar kultúrát, magyar irodalmi lexikont adott ki csehül.

 

Akik ismerték nagyra becsülték, ideértve a felvidéki magyar írókon kívül a hazai irodalmi élet jeles képviselőit, többek között Németh Lászlót és Gönc Árpádot is. Mindezen körülmények felvillantak a tanácskozás felszólalásaiban és a követő vitában, de alaposabb tárgyalást nyertek a monográfiában, amelynek jegyzetei jó anyaga lehet a további kutatásnak.

 

 

Szépen tükröződött ez a szeretet és megbecsülés mind az emlékülésen, mind az igényes, jól szerkesztett kiadványban!

 

 

 

 

2005.11.10
Róbert Péter