Hahn
István: A HANUKA CSODÁJA
Ha egészen személytelenül
akarjuk megfogalmazni a chanukka jelentőségét, mondjunk el csak ennyit:
egy kicsiny nép a maga ősi hagyományaiért, a maga hitének és
életformájának szabadságáért harcba száll és győz a belső visszavonás és
külső elnyomás aránytalan túlereje ellen. Békés földművelők, jámbor
papok, akiknek még fegyverük is alig-alig van és sem tudásuk, sem
gyakorlatuk a hadvezetéshez, legyőzik a Nagy Sándor katonai iskolájában
felnőtt tábornokokat, a hadviselés művészeit.
Bárhogy magyarázzuk is az eseményeket, bárhogy is igyekszünk azokat a
józan ész eszközeivel hozzáférhetővé tenni, mégis csak azt kell
elmondanunk: csoda, a lélek, a hit, a meggyőződés erejének csodája volt
ez a küzdelem és csodája annak a Láthatatlannak, akinek kormányzó
akaratát emberi küzdelmeinken, tépelődéseinken, fájdalmainkon át csak
oly ritkán adatik meg észrevennünk.
A makkabeus hősök diadalútjában szinte hallani véljük az előttük
láthatatlanul ott haladó Isten dübörgő lépteit. Ha a makkabeusok tehát
akármilyen eszméért szálltak volna harcba az elnyomás ellen, akkor is
csodálatos és bátorító példaadás lenne a győzelmük. De ők nem
"akármilyen" hitért harcoltak, hanem azért a hitért, amely legszentebb
kincse ma is a felfelé és előre tekintő emberiségnek: az Egyisten
hitéért.
|
IV. Antiochus Epiphanes |
|
És itt ismét arra kell gondolnunk, hogy a legfőbb ellenség talán nem is
a külső ellenség: Antiochus Epiphanes volt, hanem a zsidó népen belül a
gyöngéknek, a hitükben megtántorultaknak, az alkalmazkodóknak, a
"korszerű"-eknek ijesztően nagy tömege.
Antiochus Epiphanes elnyomása talán elmúlt volna a makkabeusok felkelése
nélkül is, aminthogy végül is önmagában omlik össze minden zsarnoki gőg,
- de ha a hellénisták győztek volna, ha a Jeruzsálembe zarándoklókat a
szent városban ugyanúgy bálványképek, hierodulák, pogány szertartások
fogadták volna, mint bármely másik szír város helyi istenének
szentélyében, akkor ez belsőleg vetett volna véget a zsidó vallásnak, de
a zsidó vallással együtt az egyistenhitnek is. Akkor nemcsak mi, késő
unokák, nem hirdetnők most templomaikban az Egyisten hitvallomását, de
nem születhetett volna meg a kereszténység és az iszlám sem.
|
Hanna és
gyermekei |
|
Mélységes történeti igazságszolgáltatás rejlik ezért a katolikus
egyháznak amögött az állásfoglalása mögött, hogy szentjeinek sorába
iktatta a makkabeus vértanúkat, Hannát és hét gyermekét, évről évre
felújítván emlékezetüket, és hogy a makkabeusok könyveit a maga szent
könyveinek sorába is iktatta. Valóban "szent"-jei a makkabeusok
mindenfajta vérségi, népi és hitbeli kapcsolaton túl a magasabbrendű
emberiségnek, az Istent-hívő, ideálokért lelkesedni tudó, eszményekért
küzdő, a szellemi értékekért áldozni akaró emberek közösségének.
És végül még egy fontos tanítást tartogat számunkra ez a történet.
Mintha mindaz, amit most elmondtunk, az ősi, szentírásunkban gyökerező
zsidó történeti világképet igazolná. Itt, ezen a ponton találkozhatik
csodálatos szintézisben modern kutatás és ősi hit, a kritikai történész
józansága és a vallásos hívő rajongó csodavárása.
A makkabeus szenvedések és küzdelmek értelmezésében elfogadhatjuk ez
események legelső krónikásainak magyarázatát: szenvedés és
megszabadulás, gyász és megváltás nem kívülről, hanem belülről születik,
belülről éri a közösséget. Amiképpen nem volt véletlen a görög elnyomás,
mert hiszen zsidó emberek hűtlensége, a zsidó társadalom gyöngesége
adott módot és ürügyet az üldözésre, azonképpen szükségszerű volt a
megváltás is abban a pillanatban, amikor a makkabeus hősök nyomában
szent harcára indult az új életre ébredt zsidó nép.
Mintha történetünknek ez az epizódja is a prófétai tanítást akarná
igazolni: "Egy pillanatra ha el is hagytalak, nagy irgalmamban
magamhoz ölellek ismét. Haragom túláradásában, ha el is rejtém orcámat
előled, szempillantásig tart csak felgerjedésem, de végtelen irántad
való szerető irgalmam: így szól megváltód: az Úr!"
|