"A nő igazi működési tere csak az otthona lehet" (Vázsonyi Vilmosné)

"Ki a gazdag? Kérdezték állítólag rabbi Akivától, s ő azt felelte: akinek derék felesége van."A mondás rámutat arra, hogy a tradicionális zsidó közösségekben mind a mai napig a nők a családban tevékenykedhettek. Ott azonban nagy megbecsülés és tisztelet övezte őket: "A háztartás, és a gyermekek dolgaiban a férfi kövesse a felesége tanácsát, hogy béke és összhang uralkodjék otthonában", vagy: "Bölcseink azt mondták, a férfi hízelegjen a feleségének, hogy megóvja a házi békét." [1] Idézik, idézzük  a Talmudot.

Ennek a megbecsülésnek a következtében a nők hajlandók voltak a számukra kijelölt hagyományos vallási és társadalmi szerepek határain belül élni. A gyakorlatban ezek egész jól összekapcsolódtak. A nőket mentesítették bizonyos vallási kötelezettségek, például a zsinagógabeli imák alól, így jobban betölthették a zsidó társadalom által számukra kijelölt családi szerepet. Hátrányos helyzetben voltak a közösségi imaalkalmakkor, a vallási nevelésben, a vallási bíróságok előtt és a közösség vezetésében. [2] A nőket nem számítják be a minjánba, nem szólítják a Tórához, nem lehet belőlük rabbi, kántor, Tóra-olvasó, előimádkozó [3], stb. A zsinagógában régóta jellemző a női rész elkülönítése.

A stetlben a feleségnek gyakran kellett a család anyagi megélhetésről is gondoskodnia, hogy a férjük a tanulmányainak szentelhesse magát. Így erős személyisége és üzleti szelleme fejlődött ki. Az apa gyenge és háttérbe marad, az anya uralkodó és mindenható. A lányait görcsösen férjhez akarja adni, a fiú pedig az anyai gondoskodás áldozata, ugyanakkor ő az anya teljes figyelmének a kizárólagos tárgya (Jiddise Máme).

Ezt a feladatkört a zsidó közösségek, sőt maguk a nők sem háttérbe szorításként élték meg. Olyannyira nem, hogy amikor a modern korban megjelentek más női szerepek, ezek a hagyományos zsidó közösségekben egyáltalán nem találtak utat.

A 20. század elején az ortodox Zsidó Újságban hangsúlyozzák: "A nők azzal szerezhetnek maguknak érdemeket, hogy gyermekeiket a chéderbe viszik, férjeiknek lehetővé teszik, hogy a tanházba tartózkodjanak. A kasrüsz, a nido, a gyermeknevelés teljesen és ellenőrizhetetlenül a nő kezére és lelkiismeretére van bízva." [4]

A zsidó lányok ne menjenek gimnáziumba - írja ugyanekkor a neológ zsidók hetilapja is, a zsidó lányok pályaválasztásának témakörében [5] - ne akarjanak érettségit szerezni. Nemcsak azért, mert a numerus clausus miatt úgysem tanulhatnának tovább, hanem mert a gyakorlati életre kell előkészíteni őket. Elégedjenek meg a polgári iskolával, mely a polgári középosztálynak megfelelő intelligens, vallásos érzésű gyermekeket nevel.

A zsidó lányok oktatásával kapcsolatban kialakult nézetekről jó képet ad a Pesti Izraelita Hitközség által 1932-ben kiadott A magyar zsidó nő naptára. Ebben azt olvashatjuk, hogy a zsidó nőnevelés terén a világháború hozott változást. Világossá vált egyrészt, "hogy a nő csak akkor állhatja meg a helyét az életben és veheti fel a versenyt a férfi munkaerővel, ha iskolázott, művelt és intelligens. Másrészt viszont a zsidó lányok számára lehetetlenné vált ezen életforma elérése. A pesti zsidó leánygimnázium létrehozásának célja eszerint, hogy eljuttassák "a magyar zsidó leányokat abba a családi otthonba, ahol a mindennapi élet, a társadalmi tevékenység, a jövő nemzedék nevelésének az iránya magán viseli a hazaszeretet és a hithűség őszinte és szilárd jellembélyegét" [6] Vagyis az iskolázottság ez esetben is azt a hagyományos zsidó nőképet támasztja alá, miszerint a nőnek otthon a helye. Még mindig ebből a naptárból:"A férfi hivatása és feladata, hogy arcának verejtékével keresse meg családja mindennapi kenyerét, a nő pedig legyen hozzávaló segítőtárs, kinek hivatása gyermeket életre hozni és nevelni. Ez a józan munkamegosztás, melyet természetességéből nem tud kimozdítani, kivetkőzni a nőnek a kenyérkereső pályákon való térfoglalása sem." [7]

Tehát a család volt az a keret, amelyben a nők "második nem"-ként tevékenykedtek. Szigorúan korlátozták az előírások azokat a szerepeket, amelyek túlmentek az anya és a feleség szerepén. A két nem közti hatalmi egyenlőtlenség a házassági erőviszonyok hagyományos felfogásából is adódott. A zsidó házasok között gyakori volt a nagy korkülönbség, a nőnek az ettől nem független nagyobb függősége, alacsonyabb iskolázottsága, mind olyan tényező, mely a nőnek a házasságban gyengébb szerepet juttat. [8]

Az egyetlen terület, amelyen elképzelhető volt a nők családon kívüli tevékenykedése, az a jótékonyság. A jótékonykodás szokása bibliai eredetű, a mózesi törvények ismételten előírják a szegényekről, az özvegyekről, árvákról való gondoskodást. [9]

A nők és leányok a nőegyletekben, leány egyletekben, a patronáge egyesületben tevékenykedtek.

A nőegyletek létrehozása és működtetése mögött a fentebb említett szellemiség és indíttatás húzódott meg. Az egyesület tevékenykedik a nők helyzetének javítása érdekében az önálló döntéshozatal, szervezés és alkotás terén, de súlyát tekintve ez mégsem olyan jelentős, hogy befolyásolná, vagy megváltoztatná a hagyományos nőképet, női szerepeket a társadalmon, szűkebb értelemben a zsidóságon belül.

A múlt század elején a nőegyletek az akkor még nem intézményesült szociálpolitika egyes területein nyújtottak szolgáltatásokat. [10]

Emellett az egyesületek társadalmi, integrációs funkciót is betöltöttek azzal, hogy helyi szinten az azonos rétegekhez tartozó egyéneket tömörítették, s biztosították tagjaik számára értékrendjük és értékazonosságuk tudatosítását. [11]

Az 1866-ban 230 taggal alakult meg a Pesti Izraelita Nőegylet. Az Egyesület első elnöke Gotteszmann Mária (Gotteszmann Miklósné) lett, székhelye Erzsébetvárosban, a mai Dessewffy utca 41. szám alatt volt. Céljukul eredetileg a beteg, keresőképtelen özvegyek, asszonyok és leányok felkarolását és segélyezését, illetve egy leányárvaház alapítását tűzték ki. Tevékenységük több belső-pesti kerületre kiterjedt, s a munkát a nőegylet kerületi tagszervezetei koordinálták. 1867-ben a Kertész utca 36. szám alatt – a mai Fészek Művészklub épületében – fel is állították a száz árva leány befogadására alkalmas intézményt, a Pesti Izraelita Nőegylet Leányárvaházát. 1869-től a fővárosban elsőként népkonyhát is működtettek, ahol 300 rászoruló napi ebédadagját osztották ki. A leányárvaház 1900-ban a Jókai utca 5. szám alá költözött, majd 1923-ban a Hungária körút 9. szám alatti ingatlanban helyezték el. A népkonyha 1901-től, a leányárvaház korábbi helyén, a Fészek Művészklubnak bérbe adott Kertész utcai épület egy részében tovább működött. Az első világháború során katonafeleségek foglalkoztatását biztosították a Csokonai utcai Női Ipari Foglalkoztató 1916. évi megnyitásával. 1910-ben a nagyiparos Weiss Manfréd 120 ezer koronás, felesége emlékére tett alapítványának köszönhetően nyílhatott meg a Bókay tér 4. szám alatt, a Szabolcs utca közelében a 32 férőhelyes Weiss Alice Gyermekágyas Otthon. Az intézményben gyermekápoló-képzés, és az országban elsőként terhes-tanácsadás is folyt. 1922-ben már egyszerre 120 fiatal anya elhelyezését tudták megoldani, s felekezeti különbségek nélkül évente mintegy ezren részesültek a nőegylet anya- és csecsemővédő tevékenységében.[12] Az Egyenlőség nagy terjedelmű cikkel köszöntötte az 50 éves jubileumán a Pesti Izraelita Nőegyletet

"Ötven év alatt hét millió koronát jóval meghaladó összeget tisztán emberbaráti és szociálpolitikai célokra gyenge asszonyi kezeknek előteremteni, férfiaknak is mintául szolgáló munka volt…Az a munka, amit a pesti izr. nőegyesület a háborús jótevésből vállalt, külön fejezetet érdemelne. A népkonyhából is mindenekelőtt a hadbavonultak hozzátartozóit igyekeznek kielégíteni…A jubileum, tulajdonképpen istentisztelet lesz, és a Dohány utcai templomban fog lefolyni. Csak a Mindenhatót szabad most ünnepelni, aki a dicsőséges munkát lehetővé tette…"[13]

A szombathelyi Izraelita Nőegylet alapítási évét nem tudjuk, de a Bernstein Béla által látott hitközségi jegyzőkönyv szerint 1856-ban már működött. 1881 januárjából már fenn maradt egy alapszabálya, [14] mely szerint "kizárólag szombathelyi, szükségben, betegségben vagy bármi más nyomorban szenvedő izraelita vallású nőknek a segélyezése, általában jótétemények gyakorlása" a feladata. [15]

1896-ban bejegyezték az egyesületet, az ekkor készült alapszabály némileg eltér az előzőtől. Eszerint feladatuk "szegényeknek, különösen izraelita vallású szegény nőknek segélyezése különös tekintettel betegekre, keresetképtelenekre, özvegyekre és árvákra." [16]

Az Orthodox Nőegylet később vált ki a kongresszusiból, az alapszabályát 1904-ben hagyták jóvá, [17] 1928-ban 25 éves jubileumát ünnepelte. A megemlékezés után műsort adtak és teát, és a tagok által sütött süteményeket fogyasztották. Közben nem feledkeztek meg a szegényekről, "s hullt az ezüstpénz, bankó szívesen, mert hisz onnan hullt, ahol volt, és odahullt, ahol nagyon kellett." [18] A neológ nőegylethez hasonló funkciót látott el, de jobban elzárkózott a nyilvánosságtól. Tevékenységükről a helyi, és a zsidó sajtóban is alig jelent meg információ. Tiszteletbeli elnöke a mindenkori rabbi – 1900 óta Benedikt Márk – felesége volt. [19]

A leányegyletek létrehozásának egyetlen célja, hogy értelmesen töltsék el az iskola befejezése, és a férjhezmenetel közötti időt. Ha férjhez mentek a lányok, automatikusan a nőegyletbe kerültek át.

Kálmán Ödönné, az Újpesti Izraelita Nőegylet elnöke az Egyenlőségben leszögezte: "Házon belül van a nő hivatása. Kifelé csak ott és akkor szerepeljen a zsidó nő, ha jótékonyságot gyakorol. Azt a jótékonyságot, amelyet a szeretet sugalmaz. Ez a szeretet hozta létre nálunk a leányegyletet, amelynek célja olyan zsidó asszonyokat nevelni, akik a zsidó ház szépségét magukkal viszik. A zsidó lányoknak meg kell tanulniuk szent vallásunk törvényeit és hagyományait …, de bele kell vinni a zsidó nő lelkébe és szívébe a zsidó áldozatkészség és szánalom érzetét is…" [20]

Az OSZK-ban az alkalmi kiadványok között van két szombathelyi lap, a Zsúr –újság 1913-14-ből és a Revű-újság 1927-ből. A Zsúr –újságban felveti egy anya a kérdést, hogy az elemi után tanulhassanak a lányok tovább, mert csak az elsatnyulás, semmittevés vár rájuk. Ugyanezt a problémát veti fel Jánossy Gábor A feminizmus Magyarországon c. művében. Az anya " zavarban van, mit csináljon a kis leányával, ki iskoláit már elvégezte, pompásan fest, zongorázik, varr, hímez, a főzőkanalat is ügyesen forgatja. Szóval teljesen elkészült arra, hogy ha jelentkezik egy jó szabású ruhába bújt, megnyerő modorú fiatalember" akkor hozzámenjen. [21] Tehát a lányok életében létrejött vákuum kitöltése a cél, értelmessé tenni azt az időt, ami a férjhez menés előtt vár rájuk.

A nőegylet – leányegylet kapcsolata anya – lány kapcsolata is egyben, mely hol jobban, összehangoltan, hol rosszabbul, konfliktusokkal működött.

Az értelmes elfoglaltság jelenti a vallás, az identitás megélését, melynek továbbadása az anya feladata, ezáltal felkészülést a hagyományos zsidó női szerepre. A jövő zsidó anyáit kell látni a serdülő leányokban, írja az Egyenlőség cikke, akik régi anyák utódaiként viseljék a zsidó nevet. "Zsidó leánytestvéreim! Alakítsatok zsidó leányegyesületeket…Ne olvassatok olyan könyveket, melyek a zsidó vallást modernizálva el akarnak tántorítani őseink vallásától." [22]

De jelenti az értelmes elfoglaltság a társasági élet megszervezését, mely alkalmat ad a fiatalok, leányok és fiuk ismerkedésére, a párkapcsolatok kialakulására. Asszimiláns, neológ, elsősorban városi zsidó közösségben a hagyományos házasságközvetítés- a jól ismert sachten -szerepe háttérbe szorul. Legalább is leplezettebben zajlanak a közvetítések. A szülők mégis, valamelyest irányítani szeretnék a párválasztást, minimum a vegyes házasságok megakadályozásáig. Ezért lehetővé tették a fiatalokat is vonzó programokat, melyeket a jótékonysággal támogattak is.

És az értelmes időtöltés jelentette végül magát a jótékonyságot. Anyák és leányok, nőegylet és leányegylet, ezen a területen tudtak együttműködni.

A nagykátai rabbi Blau Soma szorgalmazására 1910-ben alakult meg az Izraelita Patronage Egyesület, melynek szombathelyi fiókja 1911-ben jött létre. Céljuk felekezeti szellemben, a szolidaritás erősítésével a gyermekvédelmi feladatok biztosítása, az árvák családoknál történő elhelyezése, gondozása volt. Az egyesület 5-5 koronával toldotta meg az állami támogatást. [23]

A Magyar Izraelita Nőegyletek Országos Szövetsége (MINOSZ) 1922-ben alakult meg azzal a céllal, hogy az ország összes izraelita nőegyletét közös jótékony munkára fogja, a zsidó kultúrát terjessze, leányegyleteket szervezzen és a vallásos élet elmélyítését propagálja. Elvi kérdésekben döntött az összes nőegyletek ügyeiben, melyeknek erkölcsi támogatást is nyújtott[24]. A szövetség elnöke Baracs Marcelné lett.[25]

A helyi újságok és a zsidó sajtó is rendre beszámoltak azokról a rendezvényekről, melyeket elsősorban az adománygyűjtés céljából szerveztek.

Rendszeresek voltak a felolvasó estek [26], beszámolók segélyezésekről, melyek között fontosnak tartották a természetbeni juttatásokat. [27].Megünnepelték a születésnapokat, elsősorban persze az elnöknőjét. [28]. Tea -és kultúrdélutánokat, kultúresteket rendeztek. [29]. Méltatták azokat a zsidó asszonyokat, akik kiemelkedő szerepet töltöttek be a jótékonyság, a szociális tevékenység területén. Fischer Rózsáról, a Szeretetház főnöknőjéről írták: "Ő volt az első művelt magyar zsidó asszony, ki hivatásszerűen a magasabbrendű betegápolási ügynek, és az e téren létesült úttörő zsidó intézmények szolgálatának szentelte életét." [30]

Blau Lajos a rabbi szeminárium rektora elpanaszolta, hogy a rabbi növendékek fehérneműi már annyira lerongyolódtak, hogy a diákoknak jóformán már ingük sincs. A MINOSZ gyűjtést kezdeményezett, és egyből 33 garnitúrát adományoztak, majd az elnökség felkérte a "megértő hittestvéreket, hogy a rabbi-szeminárium növendékeit fehérneműekkel minél hathatósabban támogassák". [31]

Az igény, hogy leányegylet alakuljon Szombathelyen az Izraelita Jótékony Nőegylet és a hitközség közös kezdeményezése volt.

Az alapszabálya szerint 1917-ben, a 14 éven felüli lányok számára megalakult Szombathelyi Zsidó Leányegyesület bevallott célja a jótékonyság gyakorlása, különös tekintettel a hadiárvák, szegény gyermekek, aggok, keresetképtelenek élelmezése útján, népkonyha fenntartásával.

Felolvasások, művészi estélyek hazafias(!) szellemben való rendezésének jövedelméből tartják fenn az intézményeiket. Jövedelmük az alapító, a pártoló és rendes tagsági díjakból, valamint a mulatságok bevételeiből származik.

A megalakuláskor 309 tagjuk volt, a közgyűlés választmányt és tisztikart választott. A választmány legfontosabb feladata a népkonyha ellenőrzése volt. [32]

1931-ig kétszer utasította el a belügyminiszter a bejegyzésüket. [33] Az elutasítás indoka volt, hogy nincs elegendő közérdekű célja az egyesületnek. Talán ez lehet az oka annak, hogy 1930-ban a Szombathelyi Zsidó Népkonyhabizottság közgyűlése elhatározta, hogy törvényes alapszabállyal bíró egyesületté alakul Szombathelyi Zsidó Leányegyesület név alatt. [34] Ezzel megvolt a közérdekű feladat, és ezzel magyarázható, hogy ezt a felelősségteljes munkát Szombathelyen a leányegyletre bízták.

Az egyesületet a hitközség és a Nőegylet is felügyelte, nyilván adódott ez a tagok fiatal korából, tapasztalatlanságából. A 14. életévét betöltött zsidó lányok léphettek be, akik már nem jártak iskolába, s a tagság megszűnt, ha a leány férjhez ment, s ettől kezdve a Nőegyletben tevékenykedhetett tovább. Kevés olyan esettel találkozhatunk, amikor azért lépett ki valaki, mert dolgozni kezdett.

Az elnök vezette az egyesületet, kötelessége volt a népkonyha szükségleteiről gondoskodni, a népkonyha feletti felügyeleti jogot gyakorolni. Az első elnök Ungár Lenke volt, de mellette tiszteletbeli elnökként ott találjuk Horovitz Józsefnét, a rabbi feleségét, és Braun Dávidnét, a cionista szervezet későbbi vezetőjét. [35] Kezdetben tehát formálisan leány áll a szervezet élén, később már erre a formára sem adnak, s nyilván a felelősségteljes feladat miatt, egy-egy felnőtt nőegyleti tag tölti be ezt a tisztet. A népkonyha szolgáltatásait az ortodoxok is igénybe vették, így az ortodox hitközség anyagilag is támogatta a fenntartását.

A munka tényleges szervezése a havonta ülésező választmányi ülésen folyt. Ezeken határozták el a rendezvényeket, jelölték ki, és osztották el a feladatokat. Rögzítették és megköszönték az adományokat.

A leányegylet rendezvényei között a legjelentősebbek a bálok voltak. A bál a közösség fontos társadalmi eseménye volt, ezért sikere növelte az egyesület presztizsét. A bálok között is a legjelentősebb az ún. Fehér Rózsa bál volt, melyet a Kovács Szálló nagytermében rendeztek. [36] Mindig januárban, s ezzel indult Szombathelyen a báli szezon.

Ugyancsak bált szerveztek purimkor. Mivel ilyenkor szokás jelmezben is megjelenni, eleinte Dominó-bálokat rendeztek, de a szülők a költségek miatt egy másik megoldást támogattak, melynek a "Tavasz a télben" nevet adtak, s így elővehették a tavaszi ruhákat, kisebb lett a kiadás, mely a báli szezonban eléggé megterhelte a szülők pénztárcáját. A költségekhez kellett ugyanis számítani a jótékonyságot is, hiszen a bevétel nem leplezett célja volt a rendezvényeknek. Olyannyira nem leplezett, hogy 1932-ben a válság idején "láthatatlan bált" rendeztek, a jegyek megvásárlása jelentette a bevételt, a többi kiadást meg lehetett spórolni. Az adománygyűjtéseknek ezt a gyakorlati módját sokan mégis ellenezték, és nem-zsidó dolognak tartották. Alexander Vilmos sátoraljaújhelyi ortodox hitközség elnöke is nemtetszését írta meg: "A bálozás nem zsidó dolog. Nemcsak a magát orthodoxnak nevező zsidó, de bármely árnyalathoz tartozó vallásos zsidó a bálozást és különösen annak mai formáját-úgy vallási, mint erkölcsi szempontból elítéli…Miért kell kimondottan zsidó jótékonysági egyesületek mulatságait éppen Szilveszter estén megtartani? Merem állítani, hogy a szilveszter esti mulatságok 90 %-át zsidó jótékony egyletek rendezik. És 12 órakor az újév beálltával a bálanya vagy az egylet elnöknője a szertartásosan feldíszített malacot maga hozza be a bálterembe." [37]

A hitközségen belül meginduló, mégiscsak valamiféle közéleti tevékenység nem zárta ki, hogy továbbra is meg kellett felelni a hagyományos szerepnek is. Ezt támogatta a MINOSZ is. A szervezésében Vázsonyi Vilmosné előadást tartott "A zsidó asszony hivatása a társadalomban és a közéletben" címmel. " A nagyszüleim – mondta az előadó – már a XVIII. században földbérlők, vagy mondjuk meg magyarán árendás zsidók voltak. Anyai nagyapám Kossuth Lajos barátja volt, és úgy hiszem, teljes joggal vallhatom magamat fajmagyar zsidó asszonynak. A szülői házban már jókorán belekerültem a politikai atmoszférába, apám a mátészalkai liberális párt elnöke volt, anyám pedig a nőegyletet vezette. Tőle tanultam meg azt, hogy a nőnek először jó feleségnek, aztán jó anyának kell lennie, és csak azután kerülhet sorra a közszereplés. Mikor férjemet a Terézváros képviselőjévé választották, úgy véltem, hogy ha ő a kerület atyja, nekem a kerület anyjának kell lennem. Megalakítottuk a terézvárosi kerületi jótékony nőegyletet, amely a szegényeket felekezeti különbség nélkül támogatta…Valaha a politika csak a férfiak dolga volt, az asszonynak, aki háztartása számára bevásárol, érdeklődnie kell a korona állása iránt, de igazi működési tere a legmodernebb nőnek is csak az otthona lehet." A hallgatóság a beszédet szűnni nem akaró tapssal fogadta, tette hozzá a tudósító. [38]

A MINOSZ fennállásának 15. évfordulójára kiadott emlékkönyv bejegyzései, neves rabbik, zsidó közéleti személyiségek is mind ezt a hagyományos képet erősítik: "A ház papnője, aki nemes lelkülete, vallásossága és szívjósága által irányítja a ház belső életét. A hitves, aki a mai sivár és rideg külső élet küzdelmeiben új erőre serkenti a kifáradt családfőt. Az anya, aki gyermekeinek első nevelési fázisában elülteti a zsidó erkölcsi felfogás palántáit. Ez a zsidó asszony magasztos hivatása. Vallásunk szerint a zsidó asszony működésének súlypontja nem a külvilágban, hanem a családi tűzhely mellett van kijelölve." [39] "A zsidó családnak mindig a legszentebb eszménye, ideálja volt a zsidó nő. A nő volt a legerősebb támasza a hitnek. Azonban a modern nőknek túlzott asszimilálódása veszélyezteti a vallásos életet, ez a zsidó nő kötelességének megtagadásához, a vegyes házasságokhoz, majd a kitérésekhez vezet". [40]

A húszas években előtérbe került a nők választójoga a hitközségen belül. A pesti orthodox hitközségben az önálló keresettel bíró nőket is megadóztathatták hitközségi adóval. A nők azonban még ebben az esetben sem bírtak a zsidó tradíció értelmében sem aktív, sem passzív választójoggal. [41]

A MINOSZ közgyűlésén is  indítványozták, hogy foglalkozzanak a zsidó nők hitközségi aktív és passzív választójogával, melyet Budán már bevezettek [42]. Az indítvány ellenzést váltott ki, és elérték, hogy még a napirendről is levették a kérdést azzal az indoklással, hogy a MINOSZ csak szociális és erkölcsi kérdésekkel foglalkozik, felekezetpolitikai kérdésekkel nem [43].

A húszas évek végén egy régi-új szerepet szánnak az asszonyoknak. Új a forma: a női istentiszteletek bevezetése. A Pesti Izraelita Hitközség a nőket kívánta bevonni minél intenzívebben a hitélet vallásos gyakorlásába. Peszah és Savout között négy szombaton, déli 12 órakor ünnepélyes női istentiszteletet tatottak a Dohány utcai zsinagógában: "A vallásos érzület  ápolásának  misszionáriusait óhajtják megszervezni a hithű zsidó nők táborában…külön e célra koncipiált liturgiával meggyőzzék asszonyainkat, leányainkat, hogy mennyire szükséges az ő cselekvő részvételük, a termékenyítő hatásuk érvényesülése vallásos hitéletünk fejlesztésében…legkiválóbb papjaink állnak majd a szószékre, hogy külön a zsidó nőknek hirdessék az igét, hogy a zsidó nők szívébe plántálják annak a nemes hivatásnak feladatát, amely rajtuk keresztül a családban éleszti és erősíti ujjá vallásunk hagyományos gyakorlását [44]." Ott vagyunk, ahonnan elindultunk.