Tanévzáró az Egyetemen

 

2016 június 24-én, pénteken, talán az idei nyár egyik legmelegebb napán, 10.30-kor megkezdődött az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem ünnepélyes és a közönség számára nyitott Egyetemi és Doktori Tanácsülése. Napirendjén kitüntetések, oktatónk megbízólevelének átadása, végzett hallgatók diploma, illetve abszolutóriumi okirat átadása szerepelt.

 

Néhány perccel 10.30 után a magyar és az izraeli himnusz hangjai után Ungárné Dr. Komoly Judit professzor emerita, az Egyetemi Tanácsülés levezető elnöke megnyitotta az ünnepi ülést.

Üdvözölte a megjelenteket, közöttük a MAZSIHISZ-t és a BZSH-t képviselő dr. Kunos Péter ügyvezető igazgatót, Kiss Henriettet a MAZSIHISZ alelnökét, Ács Tamást, a BZSH elnökét, a megjelent rabbikat, oktatóinkat, munkatársainkat, kitüntetettjeinket, végzős hallgatóinkat, hozzátartozóikat és minden kedves vendéget.

 

A Smone Eszré áldásának gyönyörű fohászával köszöntjük a mai nap résztvevőit - mondta a levezető elnök.

Finkelstein szerzeményét: Szim shalom - Adj békét…!, Rosenfeld Dániel kántorhallgató énekelte, kísérte Neumark Zoltán zongoraművész

Intézményünk lassan két évtizedes hagyománya, hogy a magyarországi zsidó közélet kiemelkedő személyiségeit az egyetem és a zsidóság érdekében végzett jelentős tevékenységükért kitüntetésben részesítjük - közölte Dr. Komoly Judit.

Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem Egyetemi Tanácsa Kardos Péter főrabbi, főszerkesztő úrnak, a Zuglói templomkörzet főrabbijának, az Országos Rabbiképző Intézet végzettjének, kiemelkedő újságírói, valamint Egyetemünk érdekében végzett tevékenységéért, amellyel hozzájárult a zsidó felsőoktatás, kutatás színvonalának emeléséhez, az OR-ZSE eredményes oktató- és kutatómunkájához, a Blau Lajos-díjat adományozta,

 

 

 

 

 

 

 

 

dr. Lednitzky Andrásnak, a Szegedi Zsidó Hitközség elnökének az egyetem érdekében végzett tevékenységéért, amellyel előbbre vitte az egyetem egészének fejlődését, hosszú időn át meghatározó módon hozzájárult az OR-ZSE eredményes oktató- és kutatómunkájához, a Pro-Universitate-díjat adományozta.

 

Ezután Dr. Lichtmann Tamás professzor, a Doktori Iskola vezetője adta át az abszolutóriumot tanúsító okiratot Vanderstein Noémi doktorandának

és Dan Daniel doktorandusznak, miután ismertette mindkettőjük szakmai életrajzát.

 

 

Ezután Schőner Alfréd rektor mondta el évértékelő beszédét. a beszéd itt olvasható

 

 

 

 

Ismét az Egyetem rektora, Dr. Schőner Alfréd főrabbi következett és átadta Dr. Oláh János rektorhelyettesnek a Judaisztika tanszék vezetésére szóló megbízó levelét.

Az Egyetemi Tanácsülés levezető elnöke ezután bekonferálta, hogy végzett hallgatókat név szerint fogják szólítani  diplomájuk, illetve okiratuk átvételére.

Farnadi Jerusalmi Márk édesapja

 

Dombi Gábor

 

Nobl Tamás

 

Sarlós Ilona

 

Lajti Kitti

 

Budai Miklós

 

Tarsoly Klaudia

 

Rosenfeld Dániel

 

 

Ezután Kertész Lilla végzett II. éves judaisztika alapszakos hallgató, a 2016/2017-es tanév Köztársasági Ösztöndíj pályázat nyertese vette át az erről szóló határozatot az egyetem rektorától.

 

 

 

 

Végzett hallgatóink nevében Dombi Gábor kultúratörténet szakos hallgató búcsúzott az egyetemtől, oktatóktól, stb. (a beszéd itt hallható)

 

 

 

 

 

A MAZSIHISZ nevében Kiss Henriett alelnök asszony köszöntötte végzett hallgatóinkat és hívta fel figyelmüket arra, hogy az itt elsajátított tudás felelősséget is jelent egyben. (a beszéd)

 

 

 

A záró imádságot, David Koussevitzky: Hámáávir bonov… című szerzeményét, Raá Gábor judaisztika és kántor szakos hallgató adta elő, Neumark Zoltán zongoraművész kísérte.

 

 

 

 

 

 

A levezető elnök kérésére a megjelentek és a végzett hallgatók felálltak, és meghallgatták dr. Kerekes Béla főkántor kohanita áldását (birkát há-kohen), majd a rektor az áldást a héberül nem értők számára magyarul is elmondta.

 

 

 

 

 

Befejezésül Ungárné Dr. Komoly Judit professzor emerita, az Egyetemi Tanácsülés levezető elnöke megköszönte mindenkinek a részvételt és kellemes nyarat, jól megérdemelt pihenést kívánva kifejezte abbeli reményét, hogy mindenkit hamarosan ismét látni fog az Egyetem falai között.

Végezetül a jelenlévők együttesen elénekelték az Osze Shalom-ot, a Béke Himnuszát.

 

 

Az Egyetemi Tanácsülés után a rektor a kitüntetetteket, hozzátartozóikat, az Egyetemi és a Doktori Tanács tagjait, valamint az egyetem oktatóit és dolgozóit állófogadáson látta vendégül az "Oktogonális" teremben.

 

 

 

 

Ugyanitt - rövid beszéd kíséretében - vették át a kitüntetéssel járó díszes üvegserleget az egyetem kitüntetettjei.

 

 

Kardos Péter főrabbi serlegét felesége vehette át, mivel a főszerkesztő hivatali elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a fogadáson.

 

 

 

 

 

 

Lednitzky András serlegét Kunos Péter MAZSIHISZ ügyvezető adta át, néhány pereces laudáció után.

 

 

 

 

KP
2016.07.26

(A képeket Schindler (Katona) Krisztián készítette)

Vissza