Tanévzáró az Egyetemen

 

2015 június 26-án, pénteken, 10.30-órára zsúfolásig megtelt az OR-ZSE díszterme, még az ajtóban is álltak. Ez így is van rendjén, hiszen az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem ünnepélyes és a közönség számára nyitott Egyetemi és Doktori Tanácsülése következett, aminek napirendi pontjai az Egyetem 2014/2015. évi tanévzáró- és a végzett hallgatók diploma, oktatóink megbízólevelének átadó ünnepsége.

Néhány perccel 10. 30 után a magyar és az izraeli himnusz hangjai után Ungárné Dr. Komoly Judit professzor emerita, az Egyetemi Tanácsülés levezető elnöke megnyitotta az ünnepi ülést.

 

Üdvözölte a megjelenteket, közöttük a MAZSIHISZ-t és a BZSH-t képviselő dr. Kunos Péter ügyvezető igazgatót, a megjelent főrabbikat, rabbikat, budapesti és a vidéki hitközségek képviselőit, oktatóinkat, munkatársainkat, végzős hallgatóinkat, hozzátartozóikat és minden kedves vendéget.

 

 

 

 

Felkérte Dr. Lichtmann Tamás professzort a Doktoriskola vezetőjét, hogy az ezévben doktori fokozatot szerzett Dr. Kiss Erika doktorasszonynak adja át a végzettséget tanúsító doktori oklevelet.

 

Lichtmann professzor először röviden ismertette Dr. Kiss Erika szakmaim életrajzát, majd Dr. Schőner Alfréd, a Doktori Tanács elnöke átadta a doktori oklevelet, mely után a Tanács tagjai kézfogásukkal doktorrá fogadták a végzett doktort.

 

  

 

 

 

Ezután Schőner Alfréd rektor mondta el évértékelő beszédét. Megköszönte oktatóink, munkatársaink egész évi odaadó munkáját, megemlékezett a tanév ideje alatt elhunyt oktatóinkról – a megjelentek egy perce néma felállással adóztak emléküknek – majd szólt a különlegesen értékes doktoriskolai és egyetemi akkreditációról is. Ezután Bacher, Bachrach Simon szavait idézte a hallgatóknak útravalóul. (a beszéd itt olvasható)

 

Ismét az Egyetem rektora, Dr. Schőner Alfréd főrabbi következett és átadta két oktatónknak kinevezésüket illetve megbízásukat.

 

Az Egyetemi Tanácsülés levezető elnöke ezután bekonferálta, hogy végzett hallgatók milyen sorrendben vehetik át diplomájukat.

Először a Rabbihelyettes szak hallgatói,

 

Dávidovics László

 

Kellermann Itzhak

 

majd Zsidó Művelődéstörténet Szakon végzettek vették át diplomájukat,

Páll Edit
Zsigmond Edina

 

őket követték a Judaisztika szak végzettjei.


Györffy László Mózes


Ondrej Fruzsina


Weisz Barnabás.

Utánuk a Zsidó Közösségszervező szakon oklevelet szerzett hallgatók.

Erdős János
Ferenczi Dezső
Hornyik Anna
Keszlerné Orbán Anna
Kolb Tamás
Nobl Tamás
Robin Dániel Bence
Zsombok Krisztina

 

 

Páll Edit végzett művelődéstörténész a most végzett hallgatók nevében szólt az Egyetem tanáraihoz és a friss diplomásokhoz, és mondta el az alkalommal kapcsolatos gondolatait. (a beszéd itt olvasható)

 

 

 

 

Utána Dávidovics László frissen felavatott rabbihelyettes mondta el köszöntőjét ivrit nyelven. (beszéd itt meghallgatható)

 

 

 

A diplomák átadása után dr. Kunos Péter, a MAZSIHISZ és a BZSH ügyvezető igazgatója köszöntötte a friss diplomásokat és átadta Heisler András MAZSIHISZ elnök üdvözletét és jókívánságait. (a beszéd itt olvasható).

 

 

 

 

Az ünnepség fényét emelendő Budai Miklós kántorjelölt Áscher Mizrachi tunéziai pájtán, azaz liturgikus műveket komponáló költő, alijázása előtt írt versének zenei feldolgozását adta elő gitáron kísérve saját magát nagy tetszést aratva. A szerzemény címe: Nágilá Hállelujá.

Utána Budai Miklós belekezdett az Osze Salom imába, melynek éneklésébe a megjelentek is azonnal bekapcsolódtak

 

 

 

A levezető elnök kérésére a megjelentek és a végzett hallgatók felálltak, és meghallgatták dr. Kerekes Béla főkántor kohanita áldását (birkát há-kohen), majd a rektor az áldást a héberül nem értők számára magyarul is elmondta.

 

 

Az ünnepi esemény méltó zárásaként a rektor kérésére, Budai Miklós kántorjelölt vezetésével a megjelentek közösen elénekelték a közösség ún. himnuszát, a Szól a kakas már című – héber betoldásokkal bővített népdalt.

Befejezésül Ungárné Dr. Komoly Judit professzor emerita, az Egyetemi Tanácsülés levezető elnöke megköszönte mindenkinek a részvételt és kellemes nyarat, jól megérdemelt pihenést kívánva kifejezte abbeli reményét, hogy mindenkit hamarosan ismét látni fog az Egyetem falai között.

 

KP
2015.07.26

(A képeket Schindler (Katona) Krisztián készítette)

Vissza