IN MEMORIAM Kármán György
z'cl
(1933-2008)
Kármán György, ahogyan emlékeinkben
őrizzük
A tanár urat frissen
felvett konzervatóriumi hallgatóként ismertem meg. A Bartók Béla
Zeneművészeti Konzervatórium Ének szakának volt a korrepetitora.
A növendékek között nagy tisztelet és szeretet övezte. Végtelen
türelemmel bánt a hallgatókkal, külön hangsúlyt fektetve egy-egy mű
zenei, irodalmi, történelmi hátterére. Ha egy darab amin dolgoztunk
beérett, lementünk Fekete Mária ének tanárnő termébe és ezt mondta:
"Na Marikám ezt hallgasd meg!" és elővezettük a darabot.
Szárnyalt az ember miközben a tanár úr kísérte és Ő a darab végén
összekacsintott a tanárnővel. Ez volt számunkra a legnagyobb
dicséret. Később zeneakadémistaként is visszajártam a
Konzervatóriumba, ha találkoztunk mindig érdeklődött, milyen anyagot
tanulok hol tartok szakmailag, érdekelte a diákjai szakmai előre
menetele. Később operaénekesi pályám elsodort minket egymástól.
Mikor megtudta, hogy tanítok, hívott az OR-ZSE kántor szakára
hangképző tanárnak. Mesélte, most indítják a szakot és oly nagy a
hiány kántorokból, hogy a huszonnegyedik óra utolsó utáni percében
vagyunk. Megtisztelő volt egykori tanáromtól való felkérés és
szakmailag is kihívás volt számomra a feladat.
Most csupa fájdalmasan szép emlék tódul elém Vele töltött évek
kapcsán.
Eszembe jut az első kántor vizsga az egyetemünk Oktogonális
termében. Évtizedek után az első kántor "csapat". Milyen
eleganciával és büszkeséggel konferálta fel a vizsgázó fiúkat
beszélve a művekről, kedvesen olykor némi kis humorral egybekötve,
bemutatva a fiúkat a zsúfolási megtelt teremben.
Vagy amikor az elsős kántorszakos hallgatók koncertet adtak Szegeden
a zsinagógában, az Ő szülővárosában, milyen büszke volta fiúkra,
ahogy fiatalosan fölszaladt az orgonához és hosszú percekig
orgonált, azon az orgonán ahonnan elindult zenei pályafutása, ahogy
karon fogott és megmutatta a zsinagóga melletti iskolát, mesélt
gyerekkoráról a család deportálásáról, megmenekülésükről.
Szakmai megbeszéléseink, ahol mindig külön hangsúlyozta a
magyarországi dallamok megőrzésének fontosságát, a neológ zsidó
hagyomány ápolását. Ahogy pedagógusként egy-egy növendéktől számon
kért valami hiányt, mennyire nem lehetet nemet mondani Neki. Az első
végzős kántorhallgatók újpesti diplomahangversenye, amit boldogan
szerkesztett a MTV az Utódok Reménysége című műsorába.
Eszembe jut az a pillanat amikor 2008 május 16.-án az Oktogonális
teremben tartott tudományos előadáson a rektor bejelentette, hogy
Kármán tanár úr állapota a kórházban rohamosan romlik és közös
erővel imádkozzunk érte, döbbent csend lett úrrá a teremben.
És az a pillanat amikor utolsó útjára kísértük el. A ravatalozó
zsúfolásig megtelt hozzátartozóival, kollégáival, növendékeivel.
Eszembe jut milyen volt hallani kántor kollégáitól és növendékeitől
a Siviszi dallamát, egyszerre volt szívbemarkoló és felemelő érzés,
növendékei vitték felváltva koporsóját. Utolsó útját is a szeret és
a hála övezte.
Miközben ezeket a sorokat írom Richard Strauss: Zueignung című dala
jut az eszembe, aminek utolsó sora így hangzik "…habe Dank.”
Köszönet a tudásért, a szeretetért és a szakmai megbecsülésért.
Tanítványod
Székelyhidi Hajnal
2013.05.26
|