Beer Ivánról
igen szomorúan


Írásom idején (2014. április 25-én) temették Beer Iván barátunkat, (mert ezt a szót sokan mondhatják el) kollégámat, akit vagy két évtizede ismertem meg.

Zavaros idők voltak. Menekültekkel volt tele a repülőtér, a felbomlófélben lévő Szovjetunióból, amely még akkor valamennyire tartotta magát, tömegével vándoroltak, távoztak el az emberek Amerikába és Izraelbe. Nagyon sokan Magyarországon utaztak át.

Beer Ivánnal akkor beszéltem először. Leánya Izraelben tanult, szabadságon volt itthon szüleinél, és ment vissza folytatni a tanulmányait. Nekem a nejem készült Izraelbe, hogy közeli rokonait meglátogassa. Akkor még nem járt a Szentföldön. A jegyet megvásároltuk, mégis probléma volt az utazással, igen sokan várakoztak. A csomagokat is erősen kifogásolták, pótdíjat kellett fizetni. Erre nem számítottunk.

Meglepően sokat kértek, ennyi pénz nem volt nálunk. Hazamenni, akár taxi segítségével is, a szűk idő miatt nem lehetett. Nem tudtuk, mit tegyünk, sopánkodtunk, tanakodtunk.

Ezt észrevette egy rokonszenves férfi, akit nem ismertem. Ha jól tudom, ő sem engem. Esetleg látott már valahol imádkozni, szót azonban nem váltottunk. Hozzám lépett, és felajánlotta az összeget. Annyit észlelt, hogy valaki bajban van, és nem tudja megoldani a problémáját. Így ismerkedtünk meg, ezután már többször találkoztunk különböző rendezvényeken.

Nagy örömömre kollégák lettünk az OR-ZSE-n. Hallgatóival sokat beszéltem, rajongtak érte. A legokosabb dolgokat is humorral fűszerezte, így rendkívül élvezték előadásait. Mindent megtett, hogy megértsék mondanivalóját, amelyet azonban számon is kért. Ezért becsülték és becsülik diákjai. Mert amit megtanított, hasznos, és munkájuk során nélkülözhetetlenné vált.

Tudom azt is, hogy pályája nem volt sétagalopp. Mert bizony adódott olyan idő, amikor az Izraellel való barátság bűnnek számított. Követség látogatása, vagy részt venni találkozókon bizonyos személyekkel, szankciókat vont maga után. Ez még börtönt is jelenthetett. Volt is része benne. Gerincét azonban nem törte meg, járta a maga útját. A negatív tapasztalatokat is megemlítette e foglalkozásokon, mert a tisztánlátás ezt megkövetelte.

Munkásságának lényegévé vált a kendőzetlen múlt és jelen ismertetése. Ars poeticáját maga fogalmazta meg, és ahhoz hűséges is volt.

Halála nagy veszteség. Az emlékezés fontos, de nem elég. Munkásságának szellemét folytatni nagy feladat, de legalább meg kell kísérelni. Egy kicsiny üzletet vezetett, ebből élt. Ha megkérdezték, hogy megy a bolt, azt mondta, hogy kínaiul fog válaszolni: csak pang.

Mégis hűséges volt az általa meghatározott feladatokhoz. Nem akart és nem is tudott más lenni. Az elfogulatlan idő őt igazolta, és követői számára ma is igazolja.

Hívei - míg írom e sorokat - felhívtak telefonon, szeretnék, hogy a közeljövőben akik eddig nem voltak ott, felkeressék, felkeressük a sírját, és elhelyezzük az emlékezés kavicsát. A kavics nem hamvad el, mint a virág. Bölcseink tudták, és ezért javasolták a hervadó virág helyett. Őrzi az emlékezést. Ezt jelzi a kavicsok sokasága.

Deutsch Gábor
2014.04.29