|
2004. január 6.
ORZSE KIDUS
Az előző héten olvastuk a Bo hetiszakaszt, amelyben Izrael népét még Egyiptomban, a "szolgaság házában" találjuk, ahonnan az Örökkévaló segítségével és Mózes vezetésével próbálnak meg kiszabadulni.
Az e heti szidrában - a Besállách-ban - már arról olvashatunk, hogy a Fáraó - a tíz csapás hatására - elküldi a népet Egyiptomból.
"De Isten nem vezérelte őket a filiszteusok országa felé vezető úton..."
Mint tudjuk, a Kánaánba vezető legrövidebb kereskedelmi útvonal a tengerparton vezetett - a Via Maris - a filiszteusok földjén keresztül. Itt felmerül az első kérdés, az Örökkévaló miért nem egyenesen - az ősatyák számára már megígért Kánaánba - vezeti népét?
Erre a kérdésre két választ is adhatunk:
1. "...nehogy megbánja a nép amikor háborút lát és visszatér Egyiptomba" (Smot paszuq 18) Miért bánná meg a nép? -kérdezhetjük joggal - hiszen csak most szabadultak meg a szolgaságból. A szabad ember, egy szabadságban élő nép jogos kérdése ez, de nem szabad elfelejtenünk, hogy Izrael népe már nemzedékek óta szolgaként élt, viszonyuk az egyiptomiakkal meghatározóan az úr-szolga viszony és az ilyen alárendeltség lélekben megnyomorítja, erőtlenné, félénkké teszi az alárendelt személyt - a mi esetünkben egy egész népet. Az Örökkévaló lehetőséget akar adni kiválasztott népének, hogy - bár kerülő úton - de lélekben megerősödve érkezzen meg az Ígéret földjére.
2. A Midrásban még azt is olvashatjuk (Smot Rabba 20.11), hogy efraimita törzsbeliek a szabadulás előtt 30 évvel kitörtek és a filiszteusok lemészárolták őket. Az Örökkévaló óvja a népet a keserű és fájdalmas élménytől, amelyet társaik csontjainak látványa okozna.
Számomra ennek a hetiszakasznak a legfőbb tanítása az Emunat Chachamim vagyis erős hit a bölcsek tanításában amely az Örökkévalótól ered . Hit az Örökkévalóban és így közvetve hit az Ő szolgájában Mózesben aki a nép folytonos kishitűsége és lázongása ellenére sem inog meg. Vajjaminu Adonáj uve Mose avdó. (Smot 31) Hittek Mózesben, hogy Isten küldötte, és minden amit tesz az Ő akaratából teszi.
Hittek abban, hogy Mózes Isten prófétája és aki hisz a hűséges pásztorban, magában a Teremtőben hisz. Ez a zsidóság egyik alaptétele - amely innen, ebből a hetiszakaszból, ebből a versből - eredeztethető, amelyben együtt említi az Írás az istenhitet és az isteni ihletésű vezető iránt érzett hitet és bizalmat.
Azonban mi történik akkor, amikor a nép megkérdezi "Vajon köztünk van e hát az Örökkévaló vagy nincsen?" és hite meginog. Ez a zsidó történelem változatlan tanulsága: mindig minden időben, amikor a nép hite meginog, mindig, amikor Izrael kételkedni kezd I-tenben megtámadja őt valamely "amalék". Éppen így történt a sivatagban vándorló Izrael népével is, kétségeik következményeként a valódi amalekkel kellett megküzdeniük Refidimben. Nem egyszerű csata volt ez, hanem hosszantartó kimerítő küzdelem, -amint azt olvashatjuk is- egészen naplementéig. A csata lefolyásának leírásában is megmutatkozik mennyire fontos a hit (emuna) hiszen Mózes Áron és Húr segítségével - akik kezeit tartották - a csata egész ideje alatt hittel és bizalommal kitartott és vezette Izrael népét győzelemre.
Az Örökkévaló újra megmentette népét, és mint ahogy a hetiszakasz is azzal zárul, hogy Mózes oltárt emel az Örökkévaló tiszteletére és mondja: "Az Örökkévaló az én lobogóm" "Vvájjiven Mose mizbéáh vájikrá smo Hasem niszi "
|
